Villon után szabadon

 

Szerelmes vagyok, csak ez kellett,

Pest szült, Buda mellett.

Daróc kötél búgja fülemnek,

Mily súlya van seggemnek!

 

A Holló!

 

Boros gyertyafénynél, merengtem az éjjel,
Kacérkodtam tegnap egy régi kéjjel,

Részeg fejem le-le bólint, mikor halkan csendben
Zár csörren, lakat nyekken, gyomrom rándul, minden rendben.
A szomszéd lesz az, villanás,
Az lehet csak, senki más.

 

Hideg volt már, rég december, a hó esett,

Gyertya árnyék vörösen a falon feslett.

Lenórám, kedvesem, új verset küldött,

Hogy halálát ne felejtsem, ó én züllött.

Hiába már bármi gyónás,

Büntetés lesz semmi más.

 

Selyem libben, sárkány borzad, úgy tetszett,

Félelem szívemben új barázdát metszett.

Én meg nyugtatom magam, de szívem kiabál,
A szomszéd lesz az, nyugi már.

Ajtón köröm zajol, mint áruházi kasszás,

Álruhában bejönne a kopott gúnyás kaszás.

 

Gyávaságom feldühített vagy a bor szánt meg,

-Éjjel van már, álljunk meg.

Ajtót rántok úrnak, nőnek,

Látom, ahogy a szörnyek jönnek.

Mint a száraz kifli koppanás,

Csak az éjjel bogarász.

 

A hold alig látszik, vágni kell a sötétet,

Részeg vágyam gondolt egy merészet.

Zsebem nyújtja itt egy zsebóra?

Vissza jöttél? Drágám, Lenóra.

Hangom a vén uzsorás,

Engem csúfol, dudorász.

 

Csapom be az ajtót, vérem szurkál,

Semmi kétség, zajong mászkál.
Most az ablakot nyomja szét,

Agyamból hallom neszét.

Ablakot nyitom, mint jó vadász,

Csak a szél hadonász.

 

Keret tárul, ott a zajongó árny,

Takarja a nyílást a két szárny.

Csapzott holló csapkod, csahol,

Lesz egy szobor itt valahol.

Tehetséges görög szobrász,

Pallasz lesz az, női fodrász.

 

Fehér szobron fekete madár,

Kínomban kacagok, azt hittem a halál.

Hol a sajtod holló koma?

Mikor volt a jó lakoma?

Mit akarsz te vén halász?

Énekelsz vagy dudorálsz?

 

Perelt velem, szinte már prédikált,

Jó hangosan nyögött, zihált.

Éjszakából bezúdult a vad ár,

Kerestem okát, mit akar a madár.

Kértem aztán, mondjad már!

Legyintett – A semmi vár.

Béna szobron a holló vár.

Ha nem szólal, bedarál.

Nincs több időd, végre szól.

Utolsó órád araszol.

Nincsen holnap, tudod már?

Megy a hold, a semmi vár.

 

Mily válasz ez? És ki mondja?

Válaszolna, hogyha tudna.

Szidni kezdtem, de csak félve,

Nem mehettem egyből lépre.

Hó esik, nincsen sár,

A hidegben a semmi vár.

 

Röhejes volt, ahogy ott ült a sötétben,

Én meg az ágyon babráltam kövéren.

A takarót gyűrtem, morzsoltam.

Tépelődtem tobzódtam.

Ért sok haszon és sok kár.

Tényleg nem lesz holnap már?

 

A takaróba burkolva tépelődtem tovább,

Sandítottam a madárra, hagyja el a szobát.

Repkedett csak és szemével nyilazott,

Döfködve az ágyra szíjazott.

Lobogott a láng, remegett a gyertyaszár.

Nem nyugtatott többet már.

 

Harangszó és füstölő, a függöny életre kel.

Szárnyas alakok és valami égi jel.

Angyalok százai és az égi Úr,

Szívemben nincs már semmi, csak régi űr.

Kedvesem, szerelemem erre jár.

Holló mondja:-Ugyan már.

 

Nagy varázsló, ne kínozz tovább hát,

Mondjad meg, vár- e valaki odaát?

Sebzett, vad életemre gyógyírt találok?

Vagy bűnözőként velem elbántok.

Jutalmat e koldus nem vár.

Szólt a holló:- Ugyan már.

 

Eredj a pokolba, próbálom erőtlen.

Szívem csőrétől tépetten.

Vigyél innen mindent, nem kell tőled semmi.

Folyik a vérem, már látom ennyi.

Ezt akartad, tudom, kacagjál.

Holló mondja:- Ugyan már.

 

De holló és szobor eggyé olvad.

A bortól az agyam sorvad.

Sóvár szemmel néz rám a szörnyű démon.

Agyam már nem jár egyéb fortélyon.

Gyertyám lángja tova száll.

Nincsen holnap soha már.

 

-abo-