Köpölyözés a szépségiparban!

A köpölyözés reneszánszát éli. Érdekes módon nem az orvosok, hanem a kozmetika fedezte fel magának újra. Már egy jobban csengő nevet is adtak a kezelésnek: dermatovácuum. A köpölyözés egy nyelvújítás előtti szavunk. Nem kapott új nevet, mert tiltott volt az ősi technikák alkalmazása és senki nem gondolta, hogy újra használni fogjuk. Néhány próbálkozás azért volt már. Az egyik elnevezést én magam is szoktam használni, ez a pohárvetés.

A nyugati orvoslás szinte paranoiás módon utasítja el a méregtelenítés fogalmát. Szerintük a szervezet ezt önállóan végzi és nincs szükség plusz beavatkozásra. A szépségipar (a természetgyógyászokkal együtt) ezt másképp gondolja.
A bőrünk a legnagyobb szervünk. Ez a szerv találkozik először a külvilág ingereivel. Fényhatások, szmog, sugárzás, vegyszerek, kórokozók stb. Ami tragédia, hogy a tisztítást is vegyszerekkel tesszük és olyan vízzel, ami tele van hormonokkal, klórral. De itt van a bőrápolás is. A krémekben olyan vegyületek, illatanyagok vannak, amik már bizonyítottan károsak a számunkra. Ami a bőrön keresztül jut be a szervezetbe, az kikerüli a máj méregtelenítését vagyis kontroll nélkül garázdálkodhat bennünk.

A helytelen életmód következtében gyakran kialakul a narancsbőr vagy divatos szóval cellulit (nem keverendő össze a cellulitisszel). Ez egy helyi zsírfelhalmozódás, ami egyenetlenné teszi a bőr felületét. Érdemes tudni, hogy a zsírsejtek nem csak tárolják a hormonokat, hanem termelik is. Ezzel egy olyan negatív folyamat alakulhat ki, amikor a páciens elkezd panaszkodni, hogy alig eszik és mégsem tud fogyni. Ez már a hormonok játéka és erről egy későbbi cikkben még fogunk értekezni. A lényeg az, hogy a narancsbőrtől és a felesleges zsírlerakódásoktól meg kell szabadítani a szervezetünket. Ezt mozgással, sok folyadékkal és köpölyözéssel tudjuk a leghatékonyabban elérni.

Hogyan segít itt a köpöly?
A nyirokrendszert aktiváljuk és a vákuum hatására az erek is kitágulnak, vérbőség lép fel. Az anyagcsere folyamatok felgyorsulnak és a narancsos bőrből felszabaduló méreganyagok gyorsabban kijutnak a szervezetből. A köpölyözés speciális formáját használjuk ilyenkor. Ez a csúsztatott köpöly. Kis harangokkal dolgozunk, amiben kézzel szabályozzuk a vákuum nagyságát és masszírozó mozdulatokkal végigpásztázzuk többször a jól beolajozott felületet. A köpölyözés hatására roncsolódnak a zsírsejtek és azok a nyirokrendszeren keresztül távoznak a szervezetünkből. Néhány alkalom után látványos hatást érünk el.

Ha már a narancsbőrt képes elbontani a köpölyözés, akkor egyértelműnek tűnik, hogy helyi fogyasztásra is alkalmas. Szépen lehet csökkenteni a pocak és egyéb helyek kerületét. Itt is a zsírbontó hatásra építünk. Pontosabban bontunk. Az arcon és a nyakon is alkalmazhatjuk, de nagyon óvatosan, csak csipegetve. Ezeken a területeken vékonyabb a bőr. De a makacs tokával és apróbb ráncokkal is le tudunk számolni.
A köpölyözés hatására javul a vér- és a nyirokkeringés, s ezért jobb lesz a kötőszöveti sejtek oxigénellátása és anyagcseréje. A köpölyözést az ún. kivezető eljárások között tartják számon, mivel a kezelés a szövetekből eltávolítja a méreganyagokat. Ehhez azonban folyadék is szükséges, ami kiöblíti a salakanyagokat a kötőszövetből. Ajánlatos tehát minden köpölyözés után fokozni a folyadékbevitelt!
Szeptember 29.-én indul egy tanfolyam, ahol megtanulhatják hogyan használják a köpölyözést kozmetikai és esztétikai célokra!
Jelentkezni az alábbi linken lehet: https://www.konnektiv.hu/