Te (tudod) milyen OLDALI vagy?

Az egyik legbonyolultabb kérdés napjainkban, ha politikára kerül a szó, hogy ki milyen oldali.
Ki baloldali, ki jobboldali? Mit jelent az, hogy szélsőséges?

Úgy tűnik, hogy ezek a kifejezések idejétmúlt, teljesen összekeveredett, értelmezhetetlen fogalmakká váltak/válnak. 

Az elnevezések feltehetőleg a francia forradalom utáni évek szülöttei. Kezdetben a király jobb oldalán ültek a királypárti nemesek, a baloldalon pedig a forradalom hívei. 

Ezek a kifejezések a múltszázadban átalakultak és a baloldal lett a munkásosztály, a jobboldal pedig a tőkés vagy kapitalista. 

Mára már inkább a liberális a balos és a nemzeti a jobbos. De közben átéltünk egy szocializmust Rákosival, Kádárral.
A baloldalra került liberálisok a magyarok leggazdagabbjaiból kerülnek ki, hiszen ők a pártállam örökösei, akiknek sikerült a privatizáció adta lehetőségekkel élniük, mert pártállami tagságuk vagy kapcsolataik olyan információkhoz juttatták őket, amit az átlagember nem tudott kihasználni.

Az is jól látszik, hogy a hatalom már nem pártok, és ez által nem az államok kiváltsága lesz, hanem multi cégek veszik át az irányítás minden szegmensét. 

A gyógyszerlobbi például simán kiszorítja a természetgyógyász irányzatokat és egyszerűen kuruzslónak titulál minket! A C-vitamint, ha gyógyszernek nevezed, büntetésre számíthatsz.
De itt vannak a közösségi oldalak. Elnököket tilthatnak ki, ha úgy tartja kedvük. 

A politikai oldalak lassan értelmüket vesztik, mert nem lesz, pontosabban nincs tisztán jobboldali vagy baloldali ember. Egy mai szavazóban minden irányzat ott van egyszerre. 

Közösségek lesznek, akik valamiért elválnak a többségtől. Ma is van oltatlan vagy oltott. Fiatal, öreg, nő, férfi. Meleg, heteró, transznemű. Városi, vidéki stb. A kor kitermeli a saját dualitását, ellentétpárjait.
Elképzelhető, hogy ezen új erővonalak mentén jönnek létre a következő nemzedékek pártjai, és ezek érdekképviseletei lesznek majd a Parlamentekben. 

Ráadásul egy ilyen alapon szerveződő csoport akár lehetne egyszerre liberális, vallásos, szocialista, kádárista stb. Hiszen nem ez alapján tartanának össze, hanem valós érdekek mentén. Például egy árvíznél mindegy, hogy nemzeti érzelmű vagy, vagy esetleg internacionalista. A homokos zsákokat egyformán fogjátok rakni addig, amíg nem lesz meg a biztonságos magasság. Mert mondjuk mindketten a Római parton laktok és féltitek a házatokat.

De példának hozhattuk volna a focit is. Amikor a válogatott játszik egy sorsdöntő mérkőzést, nem mindegy, hogy fradis vagy honvédos lövi a győztes gólt? 

Ha ilyen szinten működik, akkor miért ne működhetne ez nagyban is?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük