Ifjú korom óta vonzódok a spirituális gyógymódokhoz. Az első lökést a Pendragon legenda adta, amit többször is olvastam. 

Így az első lépések az okkult, a mágia tudományok felé billentek el. Ahogy egyre mélyebb ismereteket szereztem, úgy tisztult a kép és jöttek a befogadhatóbbnak tűnő irányzatok. 

A ji-king, a kézen keresztüli energiagyógyítás, a buddhizmus, a tao és a kínai gyógyítás. Majd a hagyományos, de elfeledett magyar gyógymódok, mint a köpölyözés, a révülés és a pióca kezelés. De ezek sajnos, érthetetlen módon kuruzslásnak számítanak. Ezért kénytelen voltam elvégezni természetgyógyász képzéseket, hogy a jogi követelményeknek megfeleljek!

A negyvenedik születésnapomon kétségbe estem, mert megijedtem, hogy elment az életem nagy része. És veszettül elkezdtem kutatni az örök lét titkát. A fellelhető tanulmányok és könyvek tömegén rágtam át magam. 

Rengeteg ismeretre tettem szert és azt is észrevettem, hogy a kozmetikai ipar gyakorlatilag kisajátította magának ezeket a fogalmakat. 

Ha valaki beüti a keresőbe, hogy anti aging, akkor csak arc és bőrápoló termékek jönnek fel.

De hogy jön ez ide? Hogy jön ez egy civil szervezet megalakulásához?

Az anti aging lényege, hogy megállítsa az öregedési folyamatokat, bizonyos területen visszafordítsa azt. Ezzel együtt kitolja, meghosszabbítja az elérhető életkort!

És itt van a legnagyobb probléma. Ugyanis ennek a folyamatnak három fő pillére van. A  táplálkozás, a mozgás, és az anyagi biztonság. És ebben a pillanatban érkezünk el a Szövetség, az Egyesület létjogosultságához.

 

Ugyanis a nyugdíj a leggyengébb láncszem a magyar (de a világon majdnem minden) gazdaságban. Mivel jóval kevesebbet keresünk, mint európai embertársaink, ezért jóval kevesebb a nyugdíjalapunk is. A fél- fekete foglalkoztatásról ne is beszéljünk. Biztos mindenki hallott már a “minimális bejelentésről és a többit zsebből” kalandról. Nem kell etikáról vagy törvénytelenségről beszélni. Az adók olyan terhet jelentenek, amit nem lehet vagy nagyon nehezen lehet kitermelni egy átlag vállalkozónak. A KKV-ék az életükért küzdenek már évtizedek óta. Ők általában kimaradnak a pályázatokból, az EU-s pénzosztásból. Stb. Gyakorlatilag végigdolgozzák az életüket. Nincs hétvége, nincs ünnep nap.

Mozgalmunk azért kapta a “II. 50 év” nevet, mert itt tudatosul, hogy elég rosszak a kilátások. Itt jövünk rá, hogy nincs komolyabb megtakarításunk. Nincs vagyonunk, tőkénk. És nincs törvény, ami előírja a nyugdíjak adását. Már nem KÖTELEZŐ. Vagyis egyik pillanatról a másikra kihúzhatják az egyre hosszabb életet élő lakosság lába alól a talajt.

Mozgalmunk azzal az EGYIK, fő céllal született meg, hogy ezt a törvényt visszaállítsa és a minimál nyugdíjak komoly emelését kiharcolja!

Gyere csatlakozz hozzánk, hogy legyen súlya és eredménye a munkánknak!

Elérhetőségek

Küldj nekünk emailt vagy üzenetet!

Nézd meg a postaládát nehogy SPAM-be rakja a levelünket!

GDPR

Ha feliratkozol akkor kaphatsz tőlünk reklám célú leveleket is. A Szabályzatunkat a gombra kattintva érheted el!
Szabályzat