A Csi!

Energiagyógyászat

Ahhoz, hogy megértsük az energia-gyógyászat alapjait, néhány dologgal tisztában kell lennünk.

Lehet, hogy furcsa lesz, amit mondok.

A nyugati orvoslásnak nincs korrekt definíciója az egészségről! És nem csak a definíció hiányzik, de semmilyen meréssel sem tudjuk kimutatni, hogy éppen mennyire vagyunk egészségesek.
Kis túlzással az az egészség, ha nem vagyunk betegek.  

az energia-gyógyászat minden gyógyító technika alapja

Éppen ezért a megelőzést ugyan szajkózzák, de ha megnézzük a gyógyszeripar hirdetéseit ott kifejezetten a tünetekre, a betegségekre adnak megoldást.
Beszédes az is, hogy kórháznak és nem egészségháznak hívjuk azt, ahol a gyógyulásra vágyunk.

Ezzel szemben a keleti orvoslás inkább a megelőzésre épül. A taoista orvos addig kapta a fizetését amíg a páciens egészséges volt.

A gyógyításért nem járt honorárium.

A keleti megfogalmazás szerint az egészség az egyensúly állapota.
Vagyis az életenergia a testünkben blokkok nélkül áramlik és nincs elakadás, nincs torlódás. Vagyis nincs hiány és nincs többlet sem a szervekben, a szervezetben.

És el is érkeztünk az energiához, amit a keleti filozófia szerint életünket szabályozza.
Ezt csi, chi, qi, ki, vagy prána és kitudja még hány néven is illetik.

A csi egyébként egy kínai kifejezés.

Mint általában a kínai szavak ennek is sok jelentése van.
A csi-t mint fogalom a Ji King, a “Változások Könyve” műben említik először. (Ez nagyjából Krisztus előtt 2000-2200-ra tehető).

Az írásjele (taoista filozófusok szerint) egy tál gőzölgő rizst szimbolizál. Bal alsó sarkában látható elem a rizst jelenti.)

Nem egyszerű egy-egy ilyen szót tükörfordítani de a mai köznyelvbe beépülve a következőket jelenti.

Életerő, költőiesebben (amit simán ki is érdemel) az élet lehelete, de párát és gőzt is jelent!
A csi az energia vagy természeti erő, amely betölti a világegyetemet.
A dolgok lényege, lelke, az Életenergia!

Miért fontos a csi?

Ez az alapja a Taoista gyógyászatnak. (Azért emlegetem folyamatosan a taoizmust mert a taoistáknak az volt a rögeszméje, hogy az életfolyamatok, úgy, mint az öregedés, megállíthatóak. Vagyis van módszer az „örök-életre”).

Minden betegség az egyensúly felborulásával kezdődik. Vagy kevesebb energia jut vagy több egy-egy helyre. Valahol megakad, feltorlódik a csi és ezzel a szervezetben kialakulhat a betegség. Az energia-gyógyítással foglalkozó terapeuta ezekre az elakadásokra vadászik.

A Gyógyítok felfogása szerint három féle csi létezik.  

Égi csi;
A napsugárzás, a hold és a bolygók által a földre kifejtett erők hatásai. Pl. a gravitáció.
A légmozgások, levegő, és a csapapadékok.

Földi csi;
A megtermelt növények, állatok, amik nem függetlenek az égi csi-től.

Emberi vagy veleszületett csi;
Az ember középen áll a föld és az ég között. A veleszületett csi folyamatosan fogy. De táplálkozással mozgással, légzéssel lassítható vagy éppen visszatölthető.
Ezt kutatták a taoisták. Itt van az „örök-élet” nevű kutya, elásva.

Minden egyes szervünknek chi-re, energiára van szüksége ahhoz, hogy működjön.
Nem hiszem, hogy meglepő, de ezt a csi-t gondolattal, érzéssel, mozgással, étkezéssel, életmóddal is befolyásoljuk.

A kínaiak úgy gondolták, hogy az emberi testben 12 fő, és 8 másodlagos energia vezeték van, és ezeken keresztül áramlik a chi.
Egy francia tudós ezeket a vezetékeket elnevezte meridiánoknak. A meridiánok bizonyos pontjain találhatóak az akupunktúrás pontok.

Ezek kis vagy mini csakrák.

Ezek a vezetékek felelősek azért, hogy az energia folyamatosan és akadály nélkül áramolhasson a testben.
A szerveztünk intelligens annyira, hogy vannak olyan meridiánok, ahol tárolódik az energia és bizonyos esetekben innen lehet pótolni a hiányzó mennyiségeket.

A betegség akkor keletkezik amikor az egyensúly komolyabban felborul és bizonyos helyen torlódás jön létre.

Elakadás, és ezért más helyekre kevesebb vagy nagyon kevés energia jut el.

Ilyenkor a betegség jellegéből, a tünetekből a keleti orvos megkeresi az elakadás helyét és vagy tűvel vagy masszírozással vagy reikivel feloldja a blokkokat.

Megelőzésre és kezelésre is egyaránt alkalmas a reiki és a csi kung is. A csi kung egy légzéstechnika, ami olyan mozdulat sorozatokat alkot, amivel nyújthatjuk az izmokat és segíthetjük az energia áramlást.
A reiki pedig egy meditatívabb de univerzálisabb megoldást ad a kezünkbe.

Szó szerint.

Az egészségünk megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy vigyázzunk az életenergiánkra. Egészséges életmódot kell folytatnunk. Aminek több ága is van. Meg kell tanulunk, hogy hogyan kell helyesen lélegezni. Rendszeresen mozogni. A korunknak megfelelő sportot választani. A tai csi, a csi kung, a jóga gyakorlatilag minden korban végezhetők. Könnyen elsajátítható mozgás formulákon keresztül jótékonyan hatunk az egészségünkre.
A reiki és a meditáció pedig már egy szellemi út, amivel belekóstolhatunk az „örök élet” fogalmába.

Pránanadi

Én ezt a technikát tanulom és gyakorlom több mint 10 éve. Folyamatosan, egyre jobban építettem be a mindennapi életembe és a kezelési rendszeremben, a nyirokmasszázsban is használom.

Ez is egy olyan technika ami felgyorsíthatja az önmagunk megismerésére fordított időt. Ez egy igazi belső út. De csak akkor ha gyakorlunk és alkalmazzuk a technikát.

Az eredmények csodaszámba mennek. Érdemes utána járni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük